01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25

Richter Sára: Holdaskönyv

Leírás

Weöres Sándor és Pásztor Béla versciklusa könyvbe hímezve

Richter Sára, az isteni teremtő javakkal – varázsolással, álomlátással, boszorkánykodással – megáldott textilművész gondolt egyet, s mert az írott költészet sem áll távol tőle, vászonra hímezte Weöres Sándor (1913–1989) és Pásztor Béla (1907–1943) hat évtized előtti, már a fogantatásánál fogva különös versciklusát, a Holdaskönyvet. A több ciklusból álló, harmincöt négysorost magában foglaló lírafüzér először a pécsi Sorsunkban jelent meg, majd sok évized múlva helyet kapott Weöres Egybegyűjtött írások című kötetében is.

 Ez utóbbiban írja a zseniális poéta: „Csak regény, színdarab, tudományos munka szokott több szerzőtől származni, vers szinte soha. Ezért néhány szót kell szólnom a Holdaskönyvről; meg azért is, hogy a szerzőtársról, Pásztor Béla barátomról megemlékezzem, aki a második világháborúban zsidó kényszermunka-szolgálatos volt és eltűnt.

 Abban a költő-nemzedékben, melyhez mindketten tartozunk, Pásztor Béla volt valamennyiünk közt a legszövevényesebb képzeletű zsúfolt és szeszélyes motívumok halmozója. Lénye szinte nem is e világból való volt, mintha egy jámbor földalatti szellem, a gyökerek és elásott kincsek manója tévedésből embernek született volna. Képzelete, akárcsak az enyém, folyton kikívánkozott a náci terror és a háború által leszűkített emberi sorsból, ez kapcsolt össze bennünket. 1940-ben, amikor Pesten éltem, gyakran eljött hozzám, ilyenkor valósággal fürödtünk a felelőtlen, kacskaringós, elszabadult vers-fabrikálásban. Négysoros strófákat rögtönöztünk, furcsa és kusza versikéket; ha az egyik elkezdett valamit, folytatta a másik; ha az egyik leírt valamit, belejavított, vagy belerontott a másik; javítás-e, rontás-e, nem sokat törődtünk vele: úgy hajszoltuk az ötleteket, mint a szél a vízfodrot, a lehullt lombot, a port. A közösen írt strófákból egy marékravalót kis ciklusokba osztottunk, Holdaskönyv címmel. Talán nem is versek, csak közös hancúrozás. Vagy primitív hímzések, naiv kerámiák: sűrű indázatban nyüzsgő pirinyó démon-, ember-, állat-alakok.”

 A textilművész, ha egyáltalán ismerte Weöres föntebbi vallomását, mit érzett meg a Holdaskönyv olvasásakor? A szóbeli hancúrozás „primitív hímzései” ragadták meg a fantáziáját, vagyis ahogyan a szürreális álomvilág porondján – eme sosemvolt igazság-arénában – a síró, nevető, rejtőzködő és kitárulkozó manók, feledtetve a kinti világ zordságát, bölcsességükben is bicegő, ám önfeledt örömtáncba kezdtek? Az a hangulat fogta meg a mesét lassan – először legalábbis csak képzeletben – anyaggá alakító képzőművészt, ami minden nagy mű sajátja? A be nem vallottan is életre-halálra menő játék? Amit eme világvégi, de a XX. századra nagyon is jellemző, kereplővel, nádi síppal, kórémuzsikával kísért csujogatás elmond korunk állapotáról?

 Mert a Holdaskönyv, hiába ítéli Weöres a strófákat „furcsa és kusza versikéknek”, abszurd – balladai és groteszk – helyzeteinél fogva is telitalálat. Egy (vagy két) lélek kesernyésen vidor mélyrepülése. Ha nem a fantáziavilágba, akkor abba az igazságosztó, a népköltészetet és a mitológiát egyként magában foglaló pokolba, amelyben a szenvedő is – derűvel – megjutalmaztatik. „Erdő szélén három ház, / fegyház, kórház, hullaház, / mindben egy-egy kedvesem, / csak velem nincs senkisem.”

 Persze könnyű a két, a jókedvű komédiázások közt is maszkot öltő dalnoknak, hiszen – miként a cikluscímek tanúsítják – csak Az ifjú boszorkányok, A vén boszorkányok, A herkentyűk, A garabonciások, A falak, A bolondok és A bohócok énekeiből hallunk. Weöres és Pásztor Béla csupán tovább rezegtette húrjaikat. Ám ebben a felelőtlenül is felelős játszadozásban, jóllehet boszorkányok bűbájolása zajlik és manócskának tetsző harlekinek rúgják a manézs porát, ott van valami az ember humánumából. Egyszerűségében is megejtően, visszafogottságában is varázslatosan.

 Richter Sára amíg mostani könyvéhez – a könyv megannyi remek oldalpárjához – eljutott, igencsak megdolgoztatta fantáziáját. Mert kétség nem fér hozzá, a Holdaskönyv ilyen formában – bár a grafikai alakzattá növő versszöveg Weörestől és Pásztortól való – csak az övé. Az ő teremtménye. Varrott, hímzett, nyomott (szöveg), applikált vászna – a textilen más anyagok (csont, fa, fém, kő) is föltűnnek – fölényes rajztudásról és kiváló képzelőerőről, no meg némi humorról tanúskodik.

 A könyvnek természetesen előzménye is van, egy nagyméretű (130x180 cm) textilkép. Aki 2004 januárjában-februárjában az Iparművészeti Múzeumban látta a Kozma Lajos-ösztöndíjasok kiállítását – Richter mesterműve a tárlat fókuszában szerepelt –, annak nem kell bizonygatnom, hogy mennyire átütő erejű, a szürreális mesevilágot egy – igaz, jobbára tűvel írott – képírói látomás: szöveg és kép történetiségét egybefogó, szerkezetes „falvédővel” van dolgunk.

 Csakhogy amíg a naivságával, édeskés kellemével is a konyha díszítőkellékének tartott, kép- és szöveghímzésében az effajta hagyományra utaló régi vagy régies textília, a közhelyeken túl, alig mond valamit nézőjének, Richter Sára boszorkányosan modern vászna – minden fullánkossága, bűbájoló mozzanata ellenére is – megrendítő, szürreális játékkal eleven drámát közöl. A jelképekben hívő, a mítoszt a meseigazságnál valósabban elfogadó ember drámáját.

 Tudjuk, hogy Weöres és Pásztor Béla „felelőtlensége” – egymásra szórt képtelenségeiknek rímszótára – valamennyire fölold bennünket az alól, hogy megfeszítettségben nézzük az akár puha, vastag fonalból képzett (álló vagy fekvő) corpust, vagy a csontváz meztelenségére vetkezett ember, netán valamely állat fejével díszített, hajlott gerincű homo sapiens szenvedését.

 De akárhogy is alakul a Holdasköyvnek az éjszaka rejtett szépségét ugyancsak fölvillantó aurája, lehetetlen nem gondolni a rémségekre: a halálra, az emberként lógó, húrokkal fojtogatott harang kiszolgáltatottságára, a börtönlét (fegyház, kórház, hullaház) vidoran is setét fenyegetésére. És a modern korunkra – így volt ez hatvan év előtt is – annyira jellemző moloch: a pénz hatalmára. Ez utóbbit Weöres és Pásztor négysorosa – Kapu nyílik, csacsi jön, / nagy zsák lóg az ördögön: / „Kalmárt öltem, juhaha! / ezüst csorgott ujjamra” (A garabonciások énekeiből) – ugyan kicsúfolja, s evvel együtt valamennyire nevetségessé is teszi, ám Richter Sára ennél tovább megy. Képvalósága – megint egy remek oldalpár – megsemmisítő erejű. Hiszen ugrásra kész, festett-hímzett szörnyalakja, hosszú vörös nyelvével, az ezüstkincs helyett az alumínium tízfilléreseket szippantja föl.

 Látható a képi gondolkodás, némiképp a groteszk felé billenő alakrajz hitelessége.

 A textilművész ötletet ötletre halmozva bátran élt a nagyítás, a torzítás, a kiemelés, a szöveget tovább gondoló s ezáltal kifejtő gesztus eszköztárával.

 Már avval újított, hogy Weöres–Pásztor cikluscímekkel is jelzett négysorosainak világát megbontotta: összecserélte az önállóan is értelmezhető kis verseket. Csereberéjét a nagy képmező szerkezetén belül helyet foglaló kis kép – a megannyi négysorost külön-külön rajzi és plasztikai egységgé fejlesztő (álmodó) ábrázolatok sora – irányította. Hiszen a nagyméretű vásznon nem csupán az írás foltjainak (nyomott, archaikus betűk, némelykor hímzéssel dúsítva) kellett látszania, hanem a belőlük kifejlő, a verssorokat sosem illusztráló, ám mesevilágukat-filozófiájukat képileg újrateremtő figurák ritmikusan váltakozó „foltjainak” is.

 Tehát ez a hímzéssel és vegyes technikával készült textilkép az alapja a Holdaskönyvnek. Mármint a könyv alakban megjelenő, Weöres és Pásztor versciklusát itt is csak indító (ihlető) élménynek tekintő opusnak. Richter Sára – más a textilkép és más az album – ezúttal is továbblépett. Textilképének kazettáit tovább dúsította; részleteket tett pontosabbá, és új képoldalakat is teremtett. Hímzett-varrott kulcsai az ugyancsak fonalból készült négyzetrácsokkal és vas-zsanérokkal, illetve a fémpénzeket magukban foglaló pamut ablakszemekkel különös labirintust alkotnak.

 Kijutni belőlük – a nyitó és záró mező ugyanaz – csak úgy lehet, ha végigolvassuk és -gyönyörködjük különös, képileg releváns kozmoszát. Rovarok, halak és madarak, valódi állatcsont fejek és hímzett karmok, csont- és pamutcsigolyákból álló (ember- és állat-) gerincek, vágott tollszemek, műanyag kezek, szétlapított pléh gyerekjáték-autók, ruhagombok és spiccvasak, fémtallérok és növényszárak s -tövisek, láncok, kulcsok, műanyag rózsabimbók – nála mind-mind motívumkiegészítő szerepet töltenek be.

 A különös, jelkép erejű, a Bibliára és egyéb mítoszokra utaló képvilág (kapu, kalitka, madár, arc, corpus, fa, kígyó stb.), a vászonra nyomott, hímezett, applikált szöveg és figura mezeje velük lesz teljesebb. A különös hangulat („Szeretőm egy puskatok”) illúzióját a képkivágás, vagyis hogy térdtől fölfelé puskagolyók díszítik a testet, éppúgy megteremti, mint a tarkóra tett kezű akt riadalma. Szentségesebb, ám szürrealitásánál fogva homályosabb szülés sem kell annál, ahogyan az anya által űzött denevér, éjszakánk világító réme gyermekké szelídül.

 A látomásos képvilág, Richter Sára bűbájolással egyénített, boszorkányosan attraktív univerzuma könyv formában is magával ragadja nézőjét-olvasóját. Valóságos műtárgy, melynek a plasztika illúzióját keltő alakjai-manócskái szinte megsimogathatók. A látvány hatásosságát – grafikai szerkesztő: Csontó Lajos – Csíkszentmihályi Márton vérbő textilfotói ugyancsak segítik.

 

Szakolczay Lajos

 


Ár
Alap ár adóval együtt:4000 Ft
Fogyasztói ár:3200 Ft
Kedvezmény:800 Ft

Szerkesztő Csontó Lajos
Fotó Csíkszentmihályi Márton
Nyomdai kivitelezés Mester Nyomda
ISBN 963 86365 9 9
Terjedelem 110 oldal
Köszönet A kötet megjelenését támogatták:
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
Nemzeti Kulturális Alapprogram
Csíkszentmihályi Róbert