01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25

Lőte Attila: Maszk nélkül

Leírás

Egy színész jegyzetei a közönségnek

A színész élete csupa játék – gondolhatná az olvasó. Játék és vándorlás. Vándorlás színdarabról színdarabra, szerepről szerepre, lélekből lélekbe… Lőte Attila könyve szubjektív történet egy életről: az ígéretes kezdetekről, a színészi pálya felíveléséről és beteljesedéséről. Történetek a nagy játékról, melyet életnek nevezünk. Emlékek Várpalotáról, Debrecenről, Budapestről, de felvillannak képek Oroszországból és Németországból is. Egy színész szubjektív történetei egy színészről, aki most őszintén feltárulkozik az olvasó előtt. Akit eddig különböző szerepekben ismerhettünk, az most megmutatkozik: lehull Thalia álarca, s kirajzolódik mögötte az ember. Egyetlen arc, Lőte Attila arca. Az emberé, aki nemcsak önmagáról vall, hanem a mesterségről, a nehézségekről, a sikerekről és az életre szóló barátságokról. Arról, hogy játszani csak a megfelelő alázattal és kitartással lehet. És élni is…

 

Mézesmadzag

Kattintson ide a kötet pár oldalas ízelítőjéért!

 

 

Ketten az igaziak közül

Két jól szerkesztett, élvezetes, szakszerű, ugyanakkor mértékkel s kellően szubjektív kötet kér helyet a színházszerető olvasó könyvespolcán. Ha kifogást lehet tenni ellenük, jószerivel csak azt: az egyik túl rövid, a másik kicsit terjedelmes.Lőte Attila színművész takarékos vallomás-önportrét nyújt át a publikumnak, Gabnai Katalin drámatanár, színműíró, kritikus két évtized színibírálatait gyűjtötte könyvbe.

 

Tarján Tamás

Némi szabálytalansággal kecsegtet mindkét összeállítás, s valóban – ha szolidan is – tágítanak a színészönarckép, illetve a kritikai foglalat ismert műfaji mintáin. A szegedi születésű (családjáról meg is emlékező) Lőte Egy színész jegyzetei a közönségnek című életúthíradásában ugyan főleg régebbi interjúkat, beszélgetésrészleteket, cikkeket, töredéknyi idézeteket, alkalmi saját miniatűröket sorjáztat (s publikál egy Bródy Sándor-egyfelvonásost is: A fejedelem megzenésítésre szánt változatát), de – és ezek a Maszk nélkül legfényesebb lapjai – helyenként ellátja kommentárokkal a múlt dokumentumait. Kiegészít, színez, korrigál. Az orosházi eredetét ugyancsak szóvá tevő Gabnai a Színházi írások megjelölés alatt a színikritikát a munkanapló felé mozdító textusokat, eddig kéziratban maradt reflexiókat, könyvbírálatokat és nekrológokat is közöl. Nem sorolja magát „a színikritikusként is ténykedő igaziak” közé. Holott ő is egy közülük, legyen bár még néhány – magas szinten gyakorolt – hivatása.

 Mindketten mottóval és bevezetővel látták el mondandójukat. A színész Othello szavait ékeli a sajátjaiba. „…én más vagyok, mint ami” – állítja Shakespeare hőse; „Azt hiszem, én az vagyok, ami vagyok” – replikázik megidézője. (Az autográf nyomtatás remek ötlet, fokozza a „művészbejáró-érzet” kedves intimitását.) A kritikus Weöres Sándor Örök pillanat című verséből hív segítségül nyolc sort: „Mit málló kőre nem bízol: / mintázd meg levegőből. / Van néha olyan pillanat / mely kilóg az időből, // mit kő nem óv, megőrzi ő, / bezárva kincses öklét, / jövője nincs és múltja sincs, / ő maga az öröklét…” Valószínű, hogy – ami a lényeget illeti – nem lenne ellenükre az sem, ha „mottót cserélnének”.

 Lőte Attila ábrázolóereje teljében (de mégiscsak közelebb már a hetvenöthöz, mint a hetvenhez) nyújtotta át a kiadónak a kéziratot. Laza időrendben elhelyezve olvashatók a mozaikos könyv fejezetei, melyek beérhetik olykor egy-két citált sorral, kritikatöredékkel, ám lehetnek olyan „komplett”, elgondolkodtató autobiográfia-szemelvények is, mint a Magánötvenhat. Megtalálható itt minden, amiért a színházrajongó hálás, örömmel élve át a „beavatást”: műhely-feljegyzés emlékezetes figurák megformálásáról (a pályakezdés klasszikus és hősszerepeitől a későbbi évtizedek karakteralakjaiig), csipkelődő pillanatfelvétel halhatatlan kollégákról (említsük Greguss Zoltán nevét), visszafogott bekezdések a famíliáról, az eszményekről, az időben csak mélyülő, de alig változó ars poeticáról. Lőte nem kerüli meg két – szakmai értelemben – nehéz, már-már válságos periódusának kérdéseit sem, e téren azonban áshatott volna mélyebbre, hogy a kilábalás, a felülemelkedés, az önértés dimenzióit még teljesebben átélhesse olvasója.

 Biztos kézzel válogatott, gazdag fotó- (illusztráció-, karikatúra-, plakát-) anyag is került a kötetbe, találó (újfent saját kezű) képaláírásokkal. A kazettásra tervezett könyvborító is mintha azt hangsúlyozná: az átváltozás mestere kinyitja az eltűnt idő szelencéjét, s elevenné varázsolja mindazt, ami benne s pályája mai történéseiben él tovább. Hálásak lettünk volna, ha a viszonylag ritka alkalom, a kortárs színészemlékezés helyenként bővebben méri matériáját.

 Gabnai Katalin nem véletlenül választ lírikustól való mottót, a mottóból kimetszett költői kötetcímet. Ő a mai magyar színikritika-írás költője. Nem a pontos értékítélet rovására persze. Képszerű beszédmódja, plasztikus fogalmazása, egy-egy személyes motívumot bátran vállaló szcenikája a régi előadásokat is elevenné teszi. (A napra pontosan datált megírás is a hitelesség: a pillanat pecsétje.) Meleg szívű ítész; egyben szigorú is. Kossuth-díjas rendező, élvonalbeli direktor-színművész-rendező közös munkájáról, Goldoni A komédiaszínházának 2003-as premierjéről szólva veti papírra: kettejüknek „együttvéve is alig van kimutatható mennyiségű humora”. A kötetben található névmutató segítségével (köszönet érte az Argumentumnak! – ritkán szánnak erre plusz negyed ívet kiadók), egy kis böngészéssel hamarosan észlelhetjük, mennyivel árnyaltabban mérlegeli a két művész ez egyszer (szerinte) ennyire sótlan ténykedését. (A produkció az akkor még Madách Kamara nevet viselő mai Örkény István Színházban futott, ott tehát, ahol a [„nagy”] Madáchhoz napjainkig hű Lőte oly sokszor fellépett.)

 Szellemes a ciklusok beosztása. Három jut az élen a magyar drámakultúrának, egy Shakespeare-nek, egy-egy Angolok, Amerikaiak, Oroszok, Franciák, Olaszok, Németek – Osztrákok címen tart seregszámlát, a Kószál a Nagy Kaszás cikluson lengyel, japán, spanyol, norvég, flamand, román szerzők osztoznak. Majd következik az „átmeneti” színházi műfajok, aztán a versmondás, a gyerekszínház fejezete, végül vegyesebb impressziók sarka, s két fesztivál-, vendégjáték-, utazásfejezet. A hatalmas anyag majdnem két évtized alatt gyűlt egybe, s bár jelen formájában impozáns és áttekinthető, két-három megjelenésre, több kötetre bontva még átütőbb, aktuálisabb lehetne (lehetett volna). Az időrendhez való ragaszkodás – Gabnai nem drámaírói nevek, hanem premieridőpontok szerint halad, mindig lineárisan – az irodalmisággal szemben a színházi kalendárium elsőbbségét, a színjátékegészre koncentrált figyelmet nyomatékosítja.

 Kritikus is okul a kritikustárs írásaiból. Jómagam nem csupán az Egészként ható kritikusi oeuvre-öt méltányolom. Számos, esetleg általam is elemzett előadást látok most másként – mert Gabnai Katalin másként látta, mást emelt ki hiteles minőségérzékkel (például a Csongor és Tünde egyik legutóbbi interpretálása esetében). A borítófotót is a bíráló készítette. Titok, poézis, bölcselet, fény, fénytelenség szövetkezik a felvételen: a craiovai Vízkereszt…-színrevitel boldogtalan kapitánya felé a túloldalról egy vörös kardvirág döf.

 Gabnai egy (versfesztiváli) beszámolóban ír Lőtéről (épp itt gonoszkodik kettejükkel a nyomda ördöge, aki e könyveket sem hagyhatta kézjegye nélkül). Hangot ad örömének, dicséri („…tiszta beszéd. Tiszta gondolatok”; „…jól esik egy kis vidámság…”) – és kifogásol („Néhol romantikus indulatok…”). Amikor egyszerre két színházi könyv kerül elém, mindig fontolgatom: vajon olvassa-e egymást színész és kritikus, történész és esztéta, rendező és színházi mindenes, ha kötet megjelentetésére adják fejüket?

 Bízom benne – ezúttal is –: igen.

(Új KönyvPiac, 2008. április)

 


Ár
Alap ár adóval együtt:2490 Ft
Fogyasztói ár:1990 Ft
Kedvezmény:500 Ft

Szerkesztő Vincze Ferenc
Szöveggondozó Kovács Ildikó, Róna Judit
Tördelőszerkesztő Szondi Bence
Nyomdai kivitelezés Érdi Rózsa Nyomda
ISBN 978 963 8478 87 0
Terjedelem 208 oldal
Köszönet Köszönjük Zettwitz Sándor támogatását.