01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25

Birtalan Ferenc: 70 vers ellenfényben

Leírás

Amikor annak idején elújságoltam az oviban, hogy „Apa lakatos és költő”, az óvó nénik kedvesen viccelődtek, de nem igazán tudtak mit kezdeni vele. Mentségükre szolgáljon: mások se nagyon. A legnehezebb dolga e két nyilvánvalóan össze nem illeszthető valóság összeillesztésével persze magának Apának volt. Évtizedekig élt kettős állampolgárként: egyik hazája a vers, másik az, ahol „nem kap (...) ünnepi csendet a szó”.

 1945-ös születésűként papírforma szerint békében nőtt fel, és ezt – sokakhoz hasonlóan – meg is szenvedte. „Mert nekünk nem volt egy vacak háborúnk, hogy esténként mesélhessük a gyereknek” – panaszolta, csaknem egy fél élettel ezelőtt. Hát mesélt másról, arról, amiről tudott: igazságról, tisztességről, a „jó tett helyébe jót várj”-ról. Amikor pedig úgy négyévesen megkérdeztem tőle meccsnézés közben, kinek drukkol, azt mondta: „A gyengébbnek, mert annak nagyobb szüksége van rá.”

 Talán ő maga is unta már, annyiszor hangoztatta véleményét a költészetről: „Aki abba tudja hagyni az írást, hagyja is abba.”

 Ő maga is megpróbálta abbahagyni, többször is. Nem sikerült.

 Én örülök neki.

 

Birtalan Balázs

 

Mézesmadzag

Kattintson ide a kötet pár oldalas ízelítőjéért!

 


Ár
Alap ár adóval együtt:1790 Ft
Fogyasztói ár:1430 Ft
Kedvezmény:360 Ft

Szöveggondozó Kovács Ildikó
Tördelőszerkesztő Szondi Bence
Nyomdai kivitelezés Molnár Nyomda és Kiadó Kft.
ISBN 978 963 263 473 9
Terjedelem 96 oldal