Borcsa Imola: Magnebéhat

Novellák

A pletyka, ahogy viszi, viszi a világot. Előre, persze, ha nem is mondtam, merre másfelé is vinné? Sohasem történik itt semmi, úgy látszik. Aztán meg bejön a takarító néni a hidegről, vagy a melegről, vagy az esőből, vagy a hóból, és kiderül, hogy mégiscsak nagyon sok minden történt azalatt, amíg ő kint volt. Vagy közvetlen azelőtt. Vagy majd akkor fog éppen, amikor megint kimegy. És az is kiderül, hogy nem is olyan álmos ez a város. És hogy a világ egyik legizgalmasabb dolga patikusnak lenni. Mert hát hol is futna össze máshol ez a rengeteg történet, mint a patikában?

Borcsa Imola első könyve egy nagyon érdekes író jelentkezése. A pályakezdés mindig izgalmas dolog, mindig különös figyelmet érdemel: új hang köszön-e be, új szem figyel-e, árad-e a friss levegő a sorok közül? Borcsa Imola könyve úgy felel meg, hogy az olvasóra hagyja a válaszadást, miközben azt is figyeli rajtunk, míg olvasunk, hogy átengedjük-e magunkat annak, amit olyan önfeledten szeretünk hallgatni és továbbadni: a pletykának…

Antal Balázs

Abban az évben került ide, mikor narancssárga hó hullott, folytatta. Elkerekedett a szemem, rágni is elfelejtettem egy pillanatig. Menjen széjjel a szék alattam, ha nem az volt, tette hozzá gyorsan. Na, ne úgy tessék elképzelni, hogy virított, mint a sütőtök, inkább olyan halovány körözött színe volt. De azért ami narancssárga, az nem fehér. Márpedig annak fehérnek kellett volna lennie. Úgy meg is ijedtünk, azt hittük, itten van a világvége.