Egy lépés oldalt
Fülszöveg egy tervezett kötethez
Jó lenne számot vetni róla, mi fér önmagunk és önmagunk közé. Annyit csiszol le életünk lehetőségeiből, kapcsolataink és önmagunk homokkő felépítményéből két lényünk lassú, de állandó mozgása.
Egyik a világba kihelyezett anyag. Elsősorban az a feladata, hogy fenntartsa önmagát, útban legyen, és így a maga nagyon alacsonyrendű vagy nagyon magasrendű felfogásában változást okozzon a világ dolgaiban. Természetes anyag: tele van hajszálrepedésekkel, befogadja a meleget, a vizet és a fagyot, megtöri a fényt, karcol, és lassan szétmállik – részt vesz a nagy, általános folyamatban. Kapcsolata van az idővel.
Másik énünk az az erő, amely összefogja ezt az anyagot, a lehető legszorosabbra zárja a repedéseket, lecsiszolja önmagából a korrodált felületeket, és nem nyugszik bele a szétmállásba. Nem csupán a létet biztosítja, szépséget is keres, elsősorban a helyzetében: megóvhatja a testvéranyagát. Ha van olyan rend a világban, hogy egymás mellé kerülnek anyagok, nem dobhatják el ezt a tulajdonságukat. Egyszerű a fizetség: a jó hely és ez közös világ minden oldalról körülvesz. A védett oldalról is.
Csakhogy mérhetetlenül széles minőségi skálából kell választani. Nekem kell eldöntenem, vakolókanalat fogjak-e akkor, amikor hegedűművész vagyok, igen és igen, vagy nem és nem! Nincs szabály, csak valami ősi biztonságérzés. Elsősorban meg kell értenünk a helyzetünket. Ritkán sikerül. Ritkán dől el pozitív irányba a küzdelem: ez is része az egész mérhetetlen pazarlásnak. A pazarló belenyugodhat a pazarlásba, akit elpazarolnak, soha. Tudnom kell, miért nem sikerült, mert e nélkül nem tudom újrakezdeni.
Valamit rám bíztak – a megkérdezésem nélkül. Kész tények elé állítottak: vagy fogom, vagy ledobom. Ahhoz, hogy cselekedjek, meg kell értenem, mennyit ér ez az anyag.
