Halmai Tamás: Hangtáj 1–3.

Halmai Tamás az utóbbi években szokatlanul testes versanyagokkal jelentkezett. Míg az Ezerjófű (2021) ezerdarabos kísérlete egy pályaszakasz alaktani lezárásának volt tekinthető, az Előfeledések (2022) pedig 777 „félszonettben” nyitott friss szólamtartományt, a Hangtáj egyszerre szintézis és szétterjedés: csaknem kétezer új vers, tizenkilenc ciklusba simogatva. E háromkötetes mű szövegformák és beszédmódok rendezett szétrajzását kínálja az olvasónak; poétikai kultúrája szabadversektől haikukon, koanokon, epigrammákon át rímes petrarcai és rímtelen shakespeare-i szonettekig ível. Pátosz és metafizika keres itt érvényes líranyelvet – s igen gyakran szójátékos humort, gyermeki aforisztikát talál. A kiadvány jambusi vidéke nem a zajos szavaké: gondolati költészet ez, mely együtt gondolkodásra hív. Hiszen ha „az írás az egyetlen fájdalommentes módja a várakozásnak” (Alessandro Baricco: Tengeróceán, ford. Székely Éva), akkor az olvasás a másik egyetlen.