Kilián László: Az idő mítosza

„Na, az meg csak ül a vackán. Pillantása észrevétlen.

Na, az meg csak ül a vackán mire otthagyja a lány. Ez a macska pedig unalmát hagyta a sarokban. Ment a macska macskajancsikat lesni.

Megy a macska a hang után. A vigadozók fészkébe, ahol nyafog a hegedű, bőgő brummog. Szédül s szédít rokolya, de a kocsmanép inkább kántál, inkább dőzsöl, inkább dorbézol. Szoknyás, pártás alig, a többi csizmás, kalapos suhanc, meglett kófic, deres üstökű obsitos. Dimbítanak.

Macska lesi az ablakból e bumfordi sürgésforgást. Dérrel-dúrral kornyikálnak. Ovációk közepette verik csapra a hordót. Gurul dongáján. Kóvályog abroncsán. Beleütik a nedűerisztőt. Dőlhet a mámor. Köszöntik egymásra egyre-másra a kupát, poharat..”