Merza József: Levelek Hunniából

Amikor a kicsit korosabb, markáns arcélű, kopottas, de rendezett öltözetű úriember felállt, bemutatkozott, és ott, a Hági Söröző teljes nyilvánossága előtt bevallotta, hogy a bokorból jött, őket képviseli, vegyes érzelmek törtek rám. Elsősorban szánalom, mert a „bokorból jöttem” szavakról menthetetlenül a kissvábhegyi csalitos mélyén meghúzódó hajléktalanok jutottak az eszembe, aztán kíváncsiság, mert a sört alig-alig fogyasztó, feltűnően értelmiségi fizimiskájú sörözőközönség nagy figyelemmel és tisztelettel fordult feléje, végül ámulat, mert az egzotikus vezetéknevű úr szavai mélyén rendkívüli szilárdság, a határvonalak gondos kijelölésének szándéka, közben pedig a mások felé irányuló megengedés láthatólag jól begyakorolt keveréke húzódott.

További több alkalomnak kellett elkövetkeznie, már nemcsak a Hágiban, hanem a Múzeum Kávéház elitebb díszletei között, hogy kiderüljön számomra, Merza József nem az otthontalan utcalakók kikupálódott képviselője, hanem a Bokor Katolikus Bázisközösség kellő körültekintéssel kiválasztott delegáltja.

A civilség, a civil kezdeményezések összefogásának, megjelenítésének sokszor hangoztatott szándéka mögött valami más is lappanghatott, mert még abban az évben, 1988 novemberében a Jurta Színházban a Szabad Kezdeményezések Hálózata váratlanul SZDSZ-szé alakult. Már a gyűlés elején néhányan röplapokat osztogatva figyelmeztették az egybegyűlteket, hogy szervezeti szinten valami nagyon antidemokratikus készülődik itt a demokrácia zászlajának látványos és felhevült bontogatása közben, aztán a gyűlés közepe táján Merza József felállt, és a határvonalak szilárd kijelöléséhez ragaszkodó, ám mások felé megengedő, szelíd hangon közölte, hogy ők, a Bokor ebben nem kívánnak részt venni. Itt ugyanis politikai szervezet jön létre, ideológiai csapásiránnyal, tagfegyelemmel. Nem kívánnak ebbe belesodródni, nem ezért jöttek ide, de egyébként sok sikert kívánnak az errefelé kanyarodó jó barátaiknak, viszlát. Felállt, és néhány hasonszőrű társával együtt távozott. (…)

(Részlet Kállay Kotász Zoltánnak
a kötethez írt utószavából