Mi az a három dolog, amit mindenképp kiraknál az íróasztalodra? Miért?
Nem dolgozom íróasztalnál, nem megy. Van egy olyan furcsaságom, hogy bizonyos mértékig szorongok a formális helyzetektől, ilyenkor azzal védekezem, hogy vagy nem veszem túl komolyan az adott szituációt, vagy próbálom kevésbé formálissá tenni. Számomra íróasztalhoz ülve írni túl szigorú dolog, úgyhogy voltaképpen nincs munkaasztalom, vagy ha van, amire ráfoghatnám a szót, akkor az a cucc minden más tartókájaként funkcionál, csak épp azon dolgok hű reprezentátoraként nem, amelyek valamennyire is tükröznek. Beülök egy szimpatikus kávézóba, kocsmába, elfekszem a kanapémon egy igencsak rossz pózban, amit a nyakam még bánni fog napokig, elindulok egy sétára, és írni kezdek. Az én íróasztalom egyébként a boldogság; ha boldog vagyok és elégedett, tudok írni, ha szomorú vagyok, nem igazán. Rám ez a furcsa mítosz sem illeszkedik – van ugye az anekdota arról, hogy az írás és a piálás, hogy azok együtt milyen jók –: ha iszom, neki se állok írni, sőt olyankor a legtöbb esetben csak baromság áradna belőlem a szó legkevésbé sem izgalmas értelmében. Háromszor tenném ki a boldogságot a fiktív íróasztalomra: az első legyen egy régi szerelmem spontán fotója, noha nem írok szerelmes verseket; a második legyen egy világatlasz, mert kedvelem a térképeket, és a kontinensek formái, az országhatárok végességet jelző, de esetleges alakulásukban kiszámíthatatlan vonalai minden emberit jól képesek észben tartatni velem; a harmadik pedig egy műkígyó, mert rohadtul félek a kígyóktól, és nem akarnék egy műnek sem a közelében lenni sokáig, tehát rá fogom venni magam, hogy ne legyek terjengős.
Mi volt az első meghatározó olvasásélményed?
Az első meghatározó olvasmányom, azt hiszem, viccen kívül, az ábécé volt, ha az olvasmánynak számíthat. Nem elhanyagolható az se, amikor 11 évesen szenvedélyes Jack Sparrow-rajongóként hozzáfértem a neten angolul egy illegális oldalról A Karib-tenger kalózai harmadik részének forgatókönyvéhez. Egyébként pedig Arthur Rimbaud volt a csúcs.
Mi volt az első meghatározó írásélményed?
Egy kezem majdnem sok hozzá, hogy megszámoljam, hány szerelmes verssel próbálkoztam életemben. Ennek azért örülök, mert valahogy van annak divatja mindig, hogy kezdetben az embert, ha publikálni kezd, szerelmek-szakítások vezérlik, amikor ír-publikál, de engem ez sosem mozgatott igazán. Volt nem is olyan régen egy publikációm, ami egy szerelmes vers volt, és furcsa módon, ha valaki azt mondaná, hogy mutassák rá a két általam legjobbnak tartott szövegre, amit eddigi életemben írtam, 100%, hogy az a szöveg lenne az egyik, a másikban nem vagyok biztos, mi lenne. Értékét emeli, hogy mire megjelent, már nem számított; régóta írok-publikálok, de nekem ez egy igen meghatározó írásélményem volt; az is marad, mert itt tapasztaltam meg először személyesen, hogy milyen érdekes feszültségbe tud kerülni egy szöveg, amikor találkozik a privát valóságommal-jelenemmel mint szerzőével, és egy mozdíthatatlan, kezdetben valós, mára sajnos fiktívvé váló érzéssel.
Miért kezdtél el írással foglalkozni? Kik segítettek benne?
Imádok ’miért’ típusú kérdéseket feltenni, de ha tőlem kérdez valaki miérteket, gyakran megszeppenek. Azért foglalkozom szerintem írással, mert szeretem a fogalmi és szemiotikai játékokat, és mert a tartalmakon felül, amelyek a világban lézengenek, nagyon foglalkoztat a dolgok hogyansága, ezúton az is, miképpen történhet a róluk való megszólalás. Valószínűleg a bölcsészeken kívül ez nem sok mindenkit érdekel, pedig közérzetteremtő ereje is van annak, miről hogyan nyilatkozunk, és nem akarok egy kókler coach szerepében tetszelegni, de nem csak a szépirodalomnak ad ez, a köznapokban is bárki adhat a másiknak, ha foglalkoztatja a megszólalás aktusa.
Hol van ez az asztal, és hogyan került rá az a növény, illetve miért pont egy teknős a társasága?
A képen megjelenő asztalka a szüleimnél van Szászváron, ahol felnőttem. Kint van a teraszon, és szerintem az egész családból én ültem ott a legkevesebbet; mindig csak elképzeltem, hogy majd hosszasan megpihenek ott, de sosem jött össze, ahhoz túl eleven vagyok. Pedig alkotáshoz is ideális lenne, jó levegőn van. Hogy melyik kelléknek milyen szerepe van az asztalon, azt csak édesanyám tudhatja, az én olvasatom, hogy úgy tudom, a teknősök sokáig élnek, és nyilván valami nárcisztikus módon tükröt látok egy teknősben szerzőként: melyik szerző nem szeretne szintén irreálisan sokáig élni? A másik, hogy nagyon éjjeli lény vagyok, általában 22:00–3:00 között a legélesebb az agyam, ilyenkor gyakran izgek-mozgok is. Azt nem tudom, a tekik éjjeliek-e, de régen egy ideig volt egy ékszerteknősünk, aki képes volt ránk ijeszteni az éjszaka közepén, ha csobbant egyet; a családomra én is sokszor a frászt hoztam, mikor nem ment az alvás.
