Tőzsér Árpád: Lélekvándor

Ó, Püthagorasz, boltozatos szép ión fődben
szabadult el először egy plusz agyrost,
amelynek köszönhetően
lehettél te egy időben
lángész, költő és fondor elmész –
kései csodálód kérdi: hol vagy most?
Azt állítottad, hogy legalább
négy korábbi életedre emlékszel,
s hogy te voltál többek között Hermész
(vagy fia?), s Euphorbosz, a szintén csel-kész
trójai pap és orvharcos,
és hogy mielőtt végleg elmégy,
még négyszer költözöl
bölcsbe, bolondba, testbe, alakba,
fába, kövekbe, földi salakba. –
Várom, hol csap megint magasba
csavaros lángod, elméd!

„Ha […] meg kellene határoznom, hogy mi is történik a mítoszokkal és a mítoszok szerepkörébe utalt történetekkel Tőzsér Árpád költészetében […] azt mondanám: lírai metempszichózis, lélekvándorlás zajlik itt. De semmiesetre sem a boldog lelkeké. A költő nem idealizálja a mitikus figurákat: megmutatja, hogy éppen azért képesek átlépni a mi időnkbe, mert szenvedésük és nyomorúságuk minden különbözőségük ellenére örök rokonainkká teszi őket”– írja Angyalosi Gergely 2007-ben A mítosz mint a líra alapanyaga c. tanulmányában Tőzsér Árpád (1935) lírájáról.

Az idős, Pozsonyban élő költő új verskötetében a mítoszoknak és a „lírai metempszichózisnak” központi, versstrukturáló szerepük van, de „a mítoszok szerepkörébe utalt” újabbkori történet itt már legalább annyi, mint az antik világképző mese. Igen, a lélekvándorlás itt is tovább folyik, de többnyire olyan formában, hogy az ismert ókori „lelkek” azokat a történeteket és azt a történelmet is bevándorolják és magukhoz alakítják, amelyeknek/amelynek így vagy úgy már mi magunk (az olvasók) is tevékeny részesei voltunk vagy lehettünk volna. S még másabb szóval: a valódi mítoszok (sokszor a klasszikus irodalomból ismert történetek) újraírásainak jegyében a jelen történései is „mitizálódnak”, múlttá válni látszanak s léttanulságokkal szolgának.

Mircea Eliade Az örök visszatérés mítosza c. könyvében ír a „rituális ismétlés archaikus rendszeréről”, amelyben a mitikus múlt egyre inkább jelenné, a jelen pedig múlttá válik. Tőzsér új verskötete a mítoszok örök körforgásának lírai megképzésével mintha ezt a világritmust kívánná versbe állítani. S egyszersmind a költőnek azt az aggodalmát is kifejezi, hogy ez a körforgás ma, az ember végletes önállósodásával, a rendből való kiszakadásával kozmikus drámát sejtetően akadozik.