A Heves megyei Hatvan városában születtem, ide köt a család, munkahely és számos ismerősöm, barátom. A Zagyva folyó melletti és a Mátra hegység közelében fekvő településen található Hatvan város legfőbb nevezetessége, a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum, mely a Grassalkovich kastély épületében kapott helyet. A múzeum igen nagy kulturális szerepet tölt be a város életében, így a vadászat, halászat, vadgazdálkodás témákban is tekinthetők meg kiállítások, mely mindezek mellett a kastély történetét is bemutatja. A város szívében található továbbá a Hatvani Vadaspark is, melynek állatállománya leginkább nagyvadakból áll, látható dámszarvas, vaddisznó, muflon, de háziállatok is, kecske és szamár is. További kikapcsolódásra nyújt lehetőséget a Jászfényszaruig tartó kerékpárút a Zagyva gáton, amit magam is nagyon kedvelek, legyen szó kerékpározásról, vagy futásról.
2018-ban költöztem a szülővárosomtól 8 km-re lévő Lőrincibe, a Mátravidéki Erőműi tó partjára, amely meghatározó szerepet tölt be A Donnert dinasztia című első könyvem tekintetében, hiszen ebből a nyugalmat árasztó külvárosi zöldövezeti lakótelepről indult útjára, itt készült az első interjú és az azt követő további számos beszélgetéseknek a „megmunkálása”, leírása, átdolgozása, szerkesztése is.
Az általános iskolában a nyelvtan-irodalom és a történelem voltak a kedvenc tantárgyaim. A fogalmazási feladatoknak mindig nagy örömmel tettem eleget. Felsőfokú bírósági ügyintézőként az ügyfélsegítő napon igazi kihívást jelent a peres eljárások megindításánál a keresetlevelek felvétele, tényállások megfogalmazása, ez jelenleg a munkám legkedvesebb részét jelenti számomra.
Történelemből a mélységesen elítélendő holokauszt, a nemzetszocializmus foglalkoztatott leginkább, és az elmúlt évek alatt jó pár könyvet sikerült begyűjtenem ebben a témában, melynek kapcsán koncentrációs táborokba is ellátogattam.
Kisgyermekkori álomfoglalkozás nem fogalmazódott meg bennem, viszont 14 évesen pályaválasztáskor nagy vágyam volt, hogy női fodrász lehessek, mivel kihívást láttam a frizurák elkészítésében. Akkoriban a szüleim nem álltak úgy anyagilag, hogy több százezer forintot a gyakorlati hely biztosításaként finanszírozni tudtak volna, így erről gyorsan le kellett mondanom, amire úgy gondolok vissza, mint életem legelső nagy törésére, azonban ma hálát adok a sorsnak, hogy másképp alakult, mert úgy érzem, képtelen lennék rá, már nem érzem testhezálló feladatnak. Édesanyám javaslatára gyors- és gépíró iskolába jelentkeztem a Hatvani (akkor még Széchenyi István) Közgazdasági Szakközépiskolába, amit végül megkedveltem, és a mai napig hasznát veszem, leginkább a tízujjas vakírásnak.
A könyvem gondolata már két évtizede megvolt a fejemben, azonban időm sokáig nem volt rá, hiszen későn érő típusként felnőttfejjel kezdtem el különböző tanulmányaimat. Ezt követően a magánéletem nem a tervezettek szerint alakult, amit a mai énemmel és már pozitív megfogalmazással úgy jellemeznék, hogy éppen a magánéletem akkori helyzete tette lehetővé azt, hogy a könyv megtegye az első lépéseket a megvalósulás felé, hiszen hirtelen rengeteg szabadidőm lett, így hát belevágtam. Nyilván hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem az volt a fő célom, hogy a könyv kiadásra kerüljön egyszer, mégis úgy gondolom, hogy az ember elsősorban saját maga szórakoztatására kezd el könyvet írni. Közhelyes, de igaz, hogy a cél maga az út. A könyvem interjúk feldolgozásával készült, melynek minden egyes részét imádtam, akár az információk gyűjtését az alanyaimról, újságcikkeket böngészni, interjúkérdéseket vázolni stb., de a legkülönlegesebb mégis az volt, ahogyan akkor még számomra idegen emberek leültek velem, és órákon keresztül bizalmasan meséltek az életükről, családjukról, céljaikról.
Leginkább életrajzi könyveket szeretek olvasni. Miután kiolvastam Henri Perruchot Vincent Van Goghról szóló életrajzi könyvét a Gondolat Kiadótól, hihetetlen élmény volt 2006-ban a Szépművészeti Múzeumban úgy megnézni, hogy ismerettel rendelkeztem élete szakaszairól. Legféltettebb könyvem – édesapám által 1987-ben vásárolt – Friderikusz Sándor Isten óvd a királynőt! című könyve, mely a tragikus körülmények között fiatalon elhunyt egykori szépségkirálynő, Molnár Csilla Andrea utolsó napjait dolgozta fel. Édesanyám könyvgyűjteményéből a Magyar orvosok Nigériában (Oroszné Veress Olívia – Augustinné Bíró Zsófia) is nagy kedvencem, már többször elolvastam. Jelenleg a Bengáli tűz (G. Hajnóczy Rózsa) című könyvet olvasom. Ez a két utóbbi számomra azért érdekes, mert más nemzetiségek kultúráit mutatja be.
