Wesz Péter

Nincs sajnos klasszikus értelemben vett dolgozószobám, de remélem, hamarosan lesz majd olyan hely, ahová télen és nyáron is vissza lehet vonulni alkotni.

Jelenleg, ha hűvösebb van, akkor a nappaliban nemrégen felépített íróasztalnál írok – egyben ez a home office-om is –, ha pedig enyhébb az idő, akkor leköltözöm az alagsorba, ahol berendeztem magamnak egy helyiséget régi tárgyakkal, könyvekkel, borokkal és saját készítésű likőrökkel. (Itt lettem lefényképezve.)

Szóval alakul a dolog, de ez a kis pincehelyiség nyomába sem ér annak a szobának, amely nagyszüleim házában van. Egy könyvespolcon kívül semmi különös nem volt benne, de eddig számomra máshol nem tapasztalt atmoszférát árasztott magából. Régen gyakran megfordultam ott, kár, hogy annak idején még nem nagyon írtam. Utoljára tavaly tavasszal voltam a szobában, amikor kiürítettük, mert eladásra került a ház. Valószínű, hogy soha nem fogok már belépni a szoba ajtaján.

Az írás valószínűleg korán elkezdett foglalkoztatni, mert anyukámnak már akkor lediktáltam egy-két verset, amikor még írni sem tudtam. Ezeket még mindig őrzöm egy füzetben.

Igazából egy beteljesületlen szerelem fordított az irodalom felé a gimnáziumban. Az utolsó évben nagyrészt elolvastam az összes kötelezőt, amit addig módszeresen elmulasztottam. Jobbára verseket írogattam akkor, de azokkal inkább nem hencegnék. Az egyetemi újságban is jelentek meg írásaim, de ezekre sem vagyok túlzottan büszke. (Egyébként pécsi jogi karra jártam. Pécsen is születtem. Tehát Pécs mindenképpen közös pont veled. Milyennek találod Pécset? Mostanában sajnos csak családlátogatásra futja, és a városban nagyon ritkán járok.)

Olvasni mindig is szerettem, bár nagyon lassan olvasok, és nem fordítok minden lehetséges időt a könyvekre. Azért az átlagnál így is többet olvasok, de az irodalommal szorosabb kapcsolatot ápolókhoz képest bizonyára jóval kevesebbet.

Végül is az irodalom iránti szeretetből nőtt ki ez az írás-dolog. Komolyabban 2012-től foglalkozom vele. (Jól szerepeltem egy novellapályázaton, és ez adott bátorítást.) Elkezdtem írni a „bal latort”, és párhuzamosan néhány novellára is futotta, amelyek között – jelen megítélésem szerint –van jó is. 2019-ben a Napkút jóvoltából megjelent az első kötetem, és ez arra ösztönzött, hogy a „polgári” foglalkozásom mellett ne hagyjam abba az írást.

Dolgozom a következő kötetemen, és egy helyi mikroújságban havonta jelenik meg humorosnak szánt írásom.

Lássuk csak, mire kell még válaszolnom:

Álomfoglalkozás: egészen kicsi koromban mesemondó szerettem volna lenni, később ez állatorvosra módosult.

Kedvenc tantárgy: szerettem iskolába járni, csak azok a tantárgyak ne lettek volna!

Kedvenc szerző/könyv: anno a Nincs helyed a temetőben nagy hatással volt rám (másodszorra már nem annyira, ezért is ódzkodok a többszöri olvasástól), de van még pár olyan, ami odaszögezett a fotelhoz (kevés ilyen van egyébként). Nagy kedvencem Paul Auster, akinél még van adósságom, de idővel törleszteni fogom. Magyar abszolút kedvenc: Az ötödik pecsét.

Jelenleg Esti Kornél-novellákat olvasok.