Magyar Miklós: Ezerarcú művészet

Az Ezerarcú művészet egy szellemi utazás, ahol képzőművészeti alkotások és irodalmi szövegek egymásba fonódva mesélnek szerelemről, szenvedésről, titkokról és látomásokról. A kötet lapjain nemcsak művészettörténeti ismeretek elevenednek meg, hanem egy mélyebb értelmezés is kibontakozik: hogyan válik a kép jellé, a jelkép szimbólummá, a szimbólum pedig lelki tapasztalattá. Irodalom és képzőművészet nem illusztrációi egymásnak, hanem egymást kiegészítő, eleven párbeszédben álló nyelvek. A középkor szőtteseiben megbúvó jelképek, Apollinaire képversei és azok előzményei, egy kastély üvegablakain megjelenő ókori regény mind azt bizonyítják, hogy a művészet minden korban új nyelvet keresett magának. Kharón, az alvilág révésze versben, festményen és szobron is megjelenik; az öt érzékszerv allegorikus ábrázolását Brueghel és Rubens festményein csodálhatjuk meg, míg Rembrandt ironikus módon közelít a témához. Van Gogh és Munch vásznain az abszint „zöld démona” kísért, az impresszionizmus elfeledett mesterei – Gustave Caillebotte, Eugène Boudin, Armand Guillaumin, Marie Bracquemond − pedig a feledés homályából emelkednek ki. A legismertebb festők modelljei közül Párizs legszebb asszonya, Misia Sert, az eltitkolt szerető, Lise Tréhot és egy egyszerű bárpultos lány kerül bemutatásra. A Vincent van Gogh körüli rejtélyek izgalmas kérdéseket vetnek fel: vajon valóban ő csonkította-e meg önmagát, vagy Gauguin keze nyomát viseli a tragédia? A könyv végére érve úgy érezzük, mintha a nyugati és keleti gondolkodás metszéspontjához érkeznénk. Redon meditatív Buddha-ábrázolásai, van Gogh spiritualitástól átitatott ecsetvonásai és Gauguin buddhista ihletésű remekművei egyaránt azt sugallják, hogy a művészet messze túllép az érzékelhető világ határain. Egy műalkotás több mint esztétikai élmény: a lélek tükröződése, a belső valóság képi lenyomata.