Merza József: Mivé lesz az ember?

Merza József (1932) matematikus, könyvtáros, tanár, tankönyvíró, szakfordító.

A felsorolás megtévesztő is lehet, mert elrejti a humán értelmiségit, az irodalmárt – hiszen a műfajnak nemes (bár túl szerény, ezért csak kevesek által ismert) művelője maga is. Közel fél évszázada ír és publikál esszéket, tanulmányokat, verseket; jelen kötetbe összegyűjtött munkái is megjelentek már mind különféle folyóiratokban.

A kezdetek kezdete óta (1950-es évek vége) tagja a Bokor katolikus bázisközösségnek, annak a lelkiségi csoportosulásnak, mely az elmúlt rendszerben a hitélet megújításának reményében szakított a világi hatalomnak aláhajló hivatalos egyházi vezetéssel, és vállalva zaklatást, meghurcoltatást, évtizedeken át kitartott a szabad Jézus-követés eszméje és gyakorlata mellett.

Merza József igazi civil, olyan társadalmilag elkötelezett ember, aki kezdeményezője volt Magyarországon a halálbüntetés, majd az általános hadkötelezettség eltörlésének. Számára fontosnak érzett ügyek szószólójaként megjelent a közéletben, és bár rengeteg lehetősége nyílt – mindenféle irányból érkező csábítások –, hogy politikai pályára lépjen, ezeket következetesen elhárította. A jobbítás szándéka és a közösségi felelősségvállalás vezette, az egyéni előmenetel fentiekre történő „ráépítését”, azon túl, hogy ilyen ambíció soha nem is fűtötte, az ügyek tiszta képviseletét lerontó tényezőként értékelte.

M. J., mint esszéíró, az emberi lét legalapvetőbb kérdéseiről elmélkedik – mi végre vagyunk itt, honnan jöttünk, hová tartunk? Meddig ­terjed a felelősségünk? Írásainak erejét a hitelességük adja – nem „gondolatok szülte gondolatokat”, hanem a cselekvő ember beszámolóit rója papírra. Megfigyelésekből, élettapasztalatból leszűrt tanulságokat fogalmaz meg, a tanulságok utat mutatnak, újabb cselekvésekre ösztönzik, melyek következménye ismét csak vizsgálandó – és így tovább, megvalósítva szellem és életgyakorlat ritka emberi egységét.

Igazi esszék születnek ebből a hozzáállásból, hiszen az esszé műfajának legfontosabb krité­riu­ma, hogy a leírt gondolatok mögött az olvasó észrevehesse az embert. Nem fiktív, és lehetőleg nem is idealizált személyt, hanem sorsával küszködő, önfeltárást is vállaló hús-vér valakit. Mindenkit megnyugtatnék azonban: nem önmarcangoló és gondokba alámerülő írásokkal fog találkozni a lapokon, hanem az élet szépségei iránt nyitott, sokszor lírai, máskor szimbolikus vagy humoros életképekkel, csattanós, axiomatikus mondatokkal, higgadt és latolgató áttekintésekkel, láttató diagnózisokkal.

Kállay Kotász Zoltán