Molnár János: Most és mindörökké

Molnár János (1949) regénye napló formában íródott. A fabula szintjén az eseményszerű középpontot egy autóbaleset jelenti: egy felelőtlenül közlekedő gyalogos eltereli a naplóíró (mint gépkocsivezető) figyelmét, s miközben őt kikerüli, éppen az átjárón elüt egy öregasszonyt, aki később meghal a kórházban. Mint kiderül: elsősorban nem a balesetben elszenvedett sérülései, hanem eredendő betegségei meg a helyszínelő rendőrök, mentősök, kórházi orvosok kollektív felelőtlensége miatt. A törvény betűje szerint mégis a sofőr (az elbeszélő) a bűnös; a világi etikai normák szerint felmenthető, a bensejéből fakadó és a teológiai etika értelmében azonban a történtek csaknem megoldhatatlan válságot jelentenek számára. Mindenekelőtt ez teszi esztétikailag hitelessé a történetet, amely a bűn-bűnhődés-büntetés alapkérdései kapcsán olyan dilemmákat is feszeget, mint az, hogy a sors vagy Isten szava irányítja-e az életünket. Az elbeszélő-főhős foglalkozása szerint útépítő mérnök, „civilben” istenhívő, az egyház ügyeiben járatos gyülekezeti tag, elmélyülten gondolkodó, a világ és az egyház ellentmondásaival viaskodó erkölcsi ember. Ebben a minőségében figyeli maga körül az eseményeket, a regény pedig ezáltal a vidéki Magyarország – a jelenig kinyújtózó – közelmúltjának széles szociális térképét is megrajzolja.