Nagy Zopán: Felhő regény

E kötet: egy „regény mögötti regény”, illetve annak lehetősége. Sajátos „életrajz”, napló, álomfejtés-sorozat, amelyben mindennapi események, belső világok, gyermekkori tragédiák, emlékképek, képzeletjelenetek váltják egymást – és mosódnak össze a nagy „idő(tlen)ben”, ahol az elődök és bizonyos kortársak tisztelete is fontos szerepet kap: hatásuk, szellemük ott lüktet a lapok félhomályában… A szerző „énjei” felváltva beszélnek: rejtőzködéssel, kitárulkozással, metanyelvi betétekkel, játékos-abszurd szóhasználatokkal, „kollázs-montázs-hommage”-hatásokkal is élve…

(Ha csak irodalmi vonatkozásait vizsgáljuk, például Szentkuthy Prae-­hatása, L. F. Céline Halál hitelbe című művének bizonyos atmoszférája, Joyce Finnegan-idézése, Gombrovicz Kozmosza, Artaud kiábrándult (aszketikus) őrülete, Milorad Pavić álomvilága vagy éppen Pelevin „jelenléte” – és nem utolsósorban: Alfred Jarry megszállottsága, morbid, kreatív, végletes, mániás… sokoldalúsága is ott vibrál a kötet sorai között.)

Mondhatni, hogy „egy könyv készülésének, alakulásának a könyve”, ami többrétegű és képlékenyen „felhő-szerű”. Belső formái, lényei, terei metamorfózisok: szimultán beszédmódokkal, idézetekkel, töményen és levegősen egyaránt, melyben a szereplők váltakozó minőségükkel, mibenlétükkel (Fiú-férfi-utazó-leíró-alteregó…) elemeikre bontják, kétségekkel, elvonatkoztatásokkal analizálják, majd alkotják önmagukat újra és újra: változatosan alakítva a lezárhatatlannak tűnő írásfolyamot.

A hullámzó-örvénylő elmefolyamot, melyben – szinte – „minden(ki)” benne van…