Szénási Zoltán: Papírforma

Kritikák, esszék a kortárs magyar irodalomról

Mai szemmel igazán vicces, hogy Babits, a Nyugat szerkesztője és kritikusa 1933-ban Radnóti Lábadozó szél kötetét olvasva a fiatal költőt paraszti származásúnak gondolta, és Sértő Kálmánnal együtt az új népiesség irányzatához sorolta. (Mellesleg: Radnóti még mindig jobban járt, mint Sértő, akinek líráját mint a „»szotyogó szotty« és »rotyogó rotty« poézisét” méltatta Babits.) Mi okozhatta Babits tévedését? Azon túl, hogy nyilvánvalón nem sokat tudott az akkor már harmadik köteténél járó Radnóti személyéről, az akkori fiatal költészetben (mint látjuk, származástól függetlenül) lehetett valami közös hang, valami nyelvhasználatbeli rokonság, a szövegben megformálódó költői magatartásformáknak olyan hasonlósága, mely a nagytekintélyű irodalmárt félrevezette.

Ez a felütés ez esetben persze nyilvánvalóan sántít, abból a szempontból biztosan, hogy míg Bende Tamásból – ennyit első kötetének kritikáját felvezetve is megelőlegezhetünk neki – akár még egy új Radnóti is lehet, a kritikusból, jelen sorok írójából – s ezt higgyék el neki – nem lesz új Babits, hacsak a tévedéseiben nem.