Szőke Szabolcs: A bácsi zenél

72 történet, avagy a zene alulnézetből

„Szőke Szabolcs megírta sok évtizedes utcazenészi kalandjait A bácsi zenél címmel élvezetesen, önironikusan; humora a legkevésbé sem tolakodó. Különös szerzet: a szemlélete szélsőségesen normális. A XX. század vége alulnézetben. Alulról szemlél mindent és mindenkit: ül valamilyen alkalmatosságon vagy az utcakövön, zenél a különleges hangszerein, elsősorban a kedvenc gadulkáján, a járókelők vagy dobálnak neki aprót, vagy sem, játszik és néz. Abszolút hallása abszolút látással párosul, gazdaságos fogalmazásmódja a nagyképű önéletrajzok évadján kirívóan szimpatikus.”

(Spiró György: Olvasmányaim, részlet)

Általában nem szoktam a közönségre nézegetni: a zenész ne nézelődjön, hanem a hangokra koncentráljon. Nálam ez sokszor úgy megy, hogy lehunyt szemmel muzsikálok. Most is így tettem. Csak annyi volt a különbség, hogy ezúttal ott parkolt közvetlenül mellettem egy kerekesszék. Egyszer csak hallom a hallgatóság felől, hogy egy kisgyerek kérdezi az anyjától: „Van lába a bácsinak”? Az anyuka válasza: „Persze, mind a két lába megvan. Nem látod, kis­fiam”? Mire a gyerek: „De, látom, de a bácsi lába nem mozog!” (Ezúttal szokásomtól eltérően nem vertem a lábammal a taktust.) Anyuka: „­Miért is mozogna, kisfiam, hiszen a bácsi lebénult. Ott van mellette a kocsija szegénynek.” Ekkor újra megszólalt a kisfiú: „De anya, a bácsi nem is lát a szemével. Lehet, hogy teljesen vak?” Az anyja így felelt: „Hát, ­lehet. De szépen játszik, ugye, kisfiam?” A kisfiú: „Szépen. De olyan szomorúan, mama!” Anyuka: „Mitől legyen vidám, ha nem lát és nem mozog a lába sem?” Közben persze folyamatosan csörrentek az adományok. Egyre sűrűbben.

Jóval később, hazafelé menet azon morfondíroztam, vajon azért kerestem ma ilyen sokat, mert az emberek nagylelkűen támogatni akartak egy elesettet, vagy tényleg a szép muzsika hatása váltotta ki belőlük az adakozó kedvet – esetleg a templomból kijövet feltöltődtek lelkileg? Erre a titokra azóta sem kaptam választ. Bármi megtörténhet. Bármi. Egy biztos: lehetőleg ne nézelődjünk zenélés közben. ­Figyeljünk befelé. Az mindig segít.

(Szőke Szabolcs: Van lába a bácsinak?, részlet)